A Dohnányi Kert Egyesület tevékenysége
Idei események
8.08 -- Hírlevél
4.17 -- Tavaszi kerttisztítás önkéntesekkel
A hosszú tél után lassan felébredt a kert is. A tavalyi munkák eredménye idén is jól látszik: a medence körül süt a nap, az eredetihez hasonló lépcsőn sétálhatunk oda. Ezúttal az alsó kertben egy folyondároktól teljesen benőtt fát szabadított ki egy lelkes csapat. Az alsó keritésről pedig több autó nagyságú kúszónövényt szedtünk le.
2010-es események
A 2010 évi közhasznúsági jelentés összefoglalja az Egyesület 2010 évi tevékenységét és anyagi helyzetét.11.30 -- A fotóalbum elkészült
9.19 -- Dohnányi koncert
A Kulturális Örökség Napjai 2010 rendezvénysorozat részeként Prunyi Ilona Liszt-díjas zongoraművész a Dohnányi műveit szólaltatta meg. Elhangzott: Ländler, Canzone, Vízesés, Szvit régies stílusban, Pastorale valamint Delibes-Dohnányi: Coppelia valcer.
A koncert iránt több mint 150-en érdeklődtek, vidékről, sőt külföldről is. A web oldalunkon megjelenő híradás előtt már a Bartók rádió is kiemelte az eseményt, így nagyon hamar beteltek a koncert. Csak 45 embernek tudtunk helyet biztosítani, és az időjárás miatt beltéren hangzottak fel a művek de így is igazi koncert hangulatot teremtett a Dohnányi tolmácsolásáról híres művésznő, akivel - egy pohár bor mellett - el is beszélgethettek a vendégek. Majd a résztvevők - néhány, külön erre a programrészre visszatért látogatóval együtt - körbejárták a kertet, és halhattak a kerthez és a villához fűződő emlékekről. Fotók is készültek.
Minket, szervezőket is meglepett az óriási érdeklődés, és a megjelentek lelkesedése.
Csoda hogy ilyen kert még van, és maradjon is meg - búcsuzott az egyik vendég.
8.3 -- Vezetőségi ülés: koncert előkészítés
7.20 -- Prunyi Ilona Liszt-díjas zongoraművész
elfogadta felkérésünket egy őszi Dohnányi- koncertre.
7.14 -- Egy ősfa a szomszédos építkezés áldozata
A mai délelőtt egyszercsak közelről sivított fel egy motoros fűrész. Ahogy várni lehetett, a szomszédban zajló, 3 házat egy nyeles telekre zsúfoló, és a növényzetet semmilyen módon nem védő építkezés során megszületett az első fa áldozat. Az egyik ősfenyő, épp a kerités mellett és az egyik ház tőszomszédságában, az építkezés során kiszáradt, miután a gyökerét kitakarta, letarolta a beton alapozásnak teret adó földmunka, amit aztán senki nem fedett vissza. Igy nem maradt más hátra, mint a "magától kiszáradt" fát kivágni.
Miért van az, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok már nem védik a fákat, mint korábban?
És méginkább: miért építkezik valaki zöldövezetben úgy, hogy nem vigyáz évtizedes fákra?
Íme a képek.
7.13 -- Válasz az Önkormányzattól
Több mint 4 hónap után válasz érkezett együttműködést kezdeményező javaslatunkra a II. kerületi Főpolgármesterhelyettestől. Noha mi bemutatkozó beszélgetést, tervek egyeztetését kértük, erre nem került sor. Sajnos az Önkormányzat nem tudja elkötelezni magát pillanatnyilag egy formális együttműködésre. Ugyanakkor leszögezi a levél: "Ez természetesen a mi sajnálatos anyagi hiányosságainkból fakad, az Egyesület céljaival egyetértünk, az Alapszabályban foglaltakat és a tagok erőfeszítéseit elismerésre méltónak tartjuk." Tehát még több feladat és felelősség hárul ránk, az Egyesületre, hogy az elismert célokat saját erőből igyekezzünk megvalósítani. Legközelebbi közgyűlésünkön értékeljük az új helyzetet.
7.10 -- Fotók a nyári kertről
Kelle Emese pártoló tagunk profi fotókat készített a nyári kertről - itt láthatók.
7.6 -- A Nyék-Kurucles Egyesület vezetőségének látogatása.
6.25 -- A lépcső rekonstrukciója elkészült. Minen lépcsőfokot pótolni kellett - a fotókon látható az eredmény.
6.17 -- 2. Közgyűlés, melyen új pártoló tagok felvételéről döntöttünk.
5.15 -- Rendezési tervvel kapcsolatos észrevétel
A Dohányi kert közvetlen szomszédjában három ház épül, melyek a jelenlegi szabályzat értelmében egyetlen társasháznak minősül. A környéken nem ez az első eset az ilyen, tömegével és épitési technológiájával az ökoszisztémát károsító, küllemével a környék hagyományaitól elütő építkezésre. Ezért is fordultunk a Nyék-Kurucles Egyesülettel együtt a II. kerület főépítészéhez, kérve az ilyen épitkezést lehetővé tevő rendelet felülbirálását, és a témáról civil párbeszéd kezdeményezését.
5.15 -- Megszületett az Egyesület honlapja
Egyelőre ideiglenes és egyedi kézi munka, de a legfontosabb információk már elérhetők a neten. Szeretnénk majd angol nyelvű változatot is és profi fotóalbumot.
4.10-11 -- Kertgondozás önkéntesekkel
A nyilvánosan meghirdetett felhivásunkra reagáló civil szervezetekkel (Monte Corona Egyesület, Civilek a Palotanegyedért Egyesület) és önkéntesekkel egy áprilisi hétvégén használhatóvá tettük a kaput, a kert több részén kiszabadítottuk a nemes növényeket, elkezdtük az eredeti kerti elemek kiszabaditását, a fa lépcsők rekonstrukcióját - ld. a fotókat. Noha vasárnap az eső elmosta a férficsapat reggeli részvételét, így is sokra jutottunk. Köszönet mindenkinek a kemény munkáért.
3.5 -- Együttműködési kezdeményezés
A egykori Dohnányi Kert részét képezi két önkormányzati ingatlan. Az egységes és koncepciózus kertgondozás és rekonstrukció érdekében együttműködési szerződési javaslattal kerestük meg Dankó Virág Alpolgármester Asszonyt. Várjuk a válaszát.
2.19 -- Pályázat a kert rekonstrukciójára
Alföldy Gábor Europa Nostra díjas tájépépítész alapító tagunk vezetésével felvázoltuk a szakszerű rekonstrukciós munkák ütemtervét, és beadtuk első pályázatunkat a megvalósításához szükséges anyagi forrásokra.